knightriderafilm.hupont.hu

1 évad 1982 -1983 2 évad 1983- 1984 3 évad 1984- 1985 4 évad 1985-1986

ez itt a knightriderafilm.hupont.hu honlap és itt sok mindent megtudhatsz a knight riderröl !!!!!!

knight rider film története

 

 

 

 

Michael Knight eredetileg Michael Arthur Long néven született a nevadai Renóban, 1949-ben. Családi hátteréről keveset lehet tudni. Annyi ismeretes, hogy szülei munkások voltak, édesapja halott, valamint az, hogy legalább két nővére van. Michael húsz éves korától a vietnami háborúban szolgált, ahol hírszerző tevékenységet folytatott három évig a zöldsapkások irányítása alatt. A harcok során a Vietkong erők elfogták, fogolytáborba került, ahonnan egymaga tudott csak megszökni. A szökés közben komoly fejsérülést kapott, szétrepedt koponyáját egy fémlappal pótolták. A háború után visszatért Renoba, ahol rendőrnek állt és 10 évig szolgált. 1982-ben nyomozó hadnaggyá léptették elő. A pilot epizódban, Long (akit ekkor Larry Anderson játszott) nyomozót elárulták, és majdnem meg is gyilkolták egy közvetlen közelről leadott fejlövéssel. Tanya Walker (akit Phyllis Davis alakított) akarta megölni, akit Michael addig társának hitt az ipari kémkedéses esetben. Long nyomozótársát, Muntzyt, Tanyának sikerült megölnie. Long megmenekülését a koponyájában lévő vaslemeznek köszönheti, ami megállította a lövést. Ennek ellenére az súlyos sérüléseket okozott; szétroncsolta Long arcát.

A nyilvánosság előtt Michaelt halottnak nyilvánították; a Jogért és Igazságért Alapítvány (FLAG) révén új személyazonosságot kapott. Ez a pilot epizódból derül ki, melynek címe Nehéz örökség (Angolul: A főnix lovagja). A cím szimbolikusan utal Michael autójára, a Pontiac Firebird Trans Amra, aminek kapotáján egy óriási tűzmadarat, tehát főnixet ábrázoló matrica található. A főnix általában az újjászületés szimbóluma, és amikor Michael a motorháztetőn összeesik, ez sejteti a jövőbeli eseményeket.

A Jogért és Igazságért Alapítvány egy magántulajdonban lévő, a bűnözés ellen harcoló ága a Knight Alapítványnak, egy milliárdos emberbarát, Wilton Knight szervezetének. A pilot epizód második részében Wilton Knight (Richard Basehart) meghal egy ismeretlen betegségben. Long visszatér, immár Michael Knight néven, és új arccal, amit arcplasztikával kapott. Ezt az arcot a fiatal Wiltonról és annak kitagadott fiáról, Garth-ról mintázták. KITTel, a fejlett technológiájú autójával együtt Michael beleegyezik abba, hogy bekapcsolódik Wilton Knight hadjáratába a bűnözés ellen. A feladatokat általában a FLAG új igazgatója, Wilton Knight jóbarátja és bizalmasa, Devon Miles (Edward Mulhare) bízza rá. Michaelt erre a feladatra az önvédelem tökéletes ismerete, intelligenciája, jogi ismeretei és tapasztalatai, és önállósága miatt választották.

Michael Knight egy különleges hős volt, egyfajta modern lovag, aki mindig kitért az erőszaktól és nem használt fegyvereket ha nem volt szükséges. Bár Michael csaknem összes ügye Dél-Kaliforniában volt; ahol a FLAG székhelyét építették fel, nem minden küldetése zajlott itt. Az Egyesült Államok bármelyik részébe elutazhatott ha ott kellett harcolnia, és néha még Mexikó határait is átlépte az igazság nevében.

 

 

KITT - vagy Kitt - a Knight Industries Two Thousand (Knight Ipari Művek Kétezres) autó mikroprocesszorának vokális kivetülése, vagyis a számítógép hangja. A magyar szinkronját Versényi László adja, az eredeti hangja William Daniels volt.

KITT legfontosabb programja az emberi élet védelme. KITT reakcióideje 1 nanomásodperc, memóriakapacitása 1000 megabyte (vitatott, hogy ez utóbbi adat RAM, vagy merevlemez kapacitásnak felel-e meg.) Leglátványosabb funkciói: Turbo Boost, Ski Mod, Auto Cruse,Micro Lock,SPM(azaz Super Pursuit Mode).

KITT a Knight Ipari Művek második autója (az első KARR, a knight automata robogó robot volt); ami egy sok tekintetben módosított 1982-es Pontiac Trans Am. Kifejezetten üzemanyag-takarékos, emellett azonban képes akár 300 mérföldes óránkénti sebességre. Külső vázát egy úgynevezett Molekuláris Ötvözésű Héj (Molecular Bonded Shell) alkotja, amely Devon szerint: „Nem fém és nem is üvegszál”. Az anyagnak három fő alkotóeleme van, Wilton Knight akarata szerint senki sem ismerheti egyszerre mindhárom alkotóelemet, az egyik ilyen személy Devon Miles, egy másik pedig Svájcban él. A különleges borítás segítségével az autó szinte sérthetetlen. KITT képes magát vezetni a lámpája alatt elhelyezett két kamera segítségével és az autó elején látható piros szkennerrel. Ez elküldi az információkat a számítógépnek, majd azt kivetíti a műszerfalon található két monitorra ami a bent ülőknek hasznos lehet.

KITT személyisége komoly fejlődésen ment át a sorozat folyamán. Az elején leginkább naiv és gyermekszerű volt, nem értette a humort, a vallást, saját fogalmazása szerint képtelen volt emberi érzések átélésére. Ez azonban később megváltozott, és kibontakozó személyisége egy „reneszánsz emberré” tette a mesterséges intelligenciát (legalábbis így nyilatkozott róla William Daniels).

KITT rendszámtáblája szerint (amit csak hátul hord) kaliforniai, jelzése: KNIGHT.

 

 

 Devon Miles a Jogért és Igazságért Alapítvány ügyvezető igazgatója. Ősei Skóciából, Argyll megyéből származnak. Édesapját Ericnek hívták. Jóbarátja Wilton Knightnak, akivel a második világháború alatt ismerkedtek meg. Devon vérbeli angol úriember, aki nem igazán érti a Michael-féle amerikaiak lezserségét, s ezzel néha akarva-akaratlanul a nevetség tárgyává válik. Hidegvére, tapasztalata és megfontoltsága azonban nélkülözhetetlenné teszi. Devon kapcsolatban áll az Egyesült Államok és egyéb más állam vezetőivel, néha ő tartja a kapcsolatot ezen országok között. Devon, hivatása miatt, néha komoly veszélybe keveredik, azonban mindig helyt áll és ép bőrrel kerül ki a veszélyből. Bátorságára jellemző, hogy képes volt a Gestapo börtönéből megszökni a második világháború alatt. Különleges "képessége" a késdobálás, a Hurrá Turboman című epizódban (harmadik évad) ugyanis kiderül, hogy egy ideig Valentino, a késdobáló művésznéven futott egy vándorcirkuszban

 Bonnie Barstow Kitt fő technikusa. Édesapja eredetileg orvosnak szánta, de Bonnie, saját állítása szerint, nem bírja a vért. Az Alapítvány eredeti tervénél (a Karr-projektnél) még nem volt a szervezet tagja, azonban Kitt megépítésében már fontos szerepe volt. A Knight Rider könyvek szerint ő programozta többek között Kitt hangmintáját. Bonnie volt az első karakter, aki "hozzácsapódott" az eredetiekhez, mindjárt a második epizódban (Halálos manőverek). Általában a kamionban látni, mikor Kitt műszereit állítja be, javításokat végez, vagy éppenséggel egy teljesen új modult épít be. Bonnie emellett gyakran játssza a "kísérő" szerepét, mikor Michaelnek, vagy Devonnak például fogadáson kell részt vennie. Születésnapja november 24., szerencseköve a topáz. Egy nővérétől tudunk, aki Bostonban él. Patricia McPherson az első, a harmadik és a negyedik évadban játszota Bonnie szerepét..

April Curtis a sorozat második évadjában csatlakozott a szereplőgárdához, miután Patricia McPherson kilépett. Feladata megegyezett Bonnie-éval, melyből leginkább attól tér el elődjétől, hogy egy „varázspálcá”-nak gúnyolt, vibráló vörös diagnosztikai eszközt használ Kitt állapotának leellenőrzésére. Előéletéről annyi ismeretes, hogy korábban egy utazási ügynökségnél dolgozott.

 

 

Becenevén "RC" a negyedik évadban csatlakozott a csapathoz, miután barátaival segített megjavítani a szétroncsolt Kittet. Devon állást ajánlott az ambiciózus fiatalembernek, aki az évad folyamán sokszor segített Michaelnek és Kittnek az ügyek felgöngyölítésében. Ilyenkor általában "Daráló"-nak nevezett motorkerékpárján közlekedik és segít Michaelnak megbirkóznia a bűnözőkkel. Ilyen helyzetekben azonban néha alulmarad, mivel küzdősportokban való jártassága sokkal kisebb, mint Michaelé. 

Garth Knight Wilton Knight fia, akit apja kitagadott, miután az lepaktált bizonyos nemzetközi terroristákkal. Michael még a sorozat elején Garth arcát kapta a plasztikai műtét során, Wilton kérésére. Garth amúgy bajuszt és rövid kecskeszakállt viselt. Garth egy afrikai börtönből szabadulva céljául tűzte ki, hogy leszámol apja birodalmával, s fegyverként megalkotta a Molekuláris Páncéllal védett óriási kamiont, Góliátot. A kamion komoly károkat tett Kittben, azonban a következő csatájuk alkalmával alulmaradt Kitt lézerének és Michael ügyességének eredményeképpen. Garth börtönbe került, ahonnan barátnője, Adrianne Margeaux (aki egy korábbi epizódban képes volt ellopni Kittet) megszöktette az újjáépített Góliát segítségével. Garth azonban ismét alulmaradt és Góliát fedélzetén a mélybe zuhant egy szakadék peremről. Halála azonban korántsem bizonyított, lévén Góliát könnyedén ellen képes állni akár egy ilyen mértékű becsapódásnak is.

 KARR, vagy Karr a Knight Automata Robogó Robot rövidítése. Ahogy Garth-ot Michael Knight egyfajta negatív tükörképének tekinthetjük, úgy tekinthetjük Karrt Kittének. Karr megjelenésre majdnem ugyanolyan Pontiac Trans Am mint Kitt, csak karosszériájának alsó fele ezüstös fényezésű, szemben Kitt teljesen fekete színével. Különbség még, hogy Karr hangmodulátora a műszerfalon sárga, míg Kitté piros. Karr volt az első mesterséges intelligenciával felszerelt autó, amit Wilton Knight megalkotott, azonban Karr személyisége saját védelmét tekintette elsődlegesnek, így nem volt biztonságos a működése. Karrt ezért kikapcsolták és elzárták, amíg illetéktelenek rá nem bukkantak, és egy véletlen malőrként nem reaktiválták újra. Ekkor kiszabadult és garázdálkodni kezdett, de végül sikerült megfutamítani, és úgy tűnt meg is semmisült. Azonban nem érték komoly károk, emiatt később ismét életre kelt, és több ember életét veszélyeztetve okozott újabb problémákat, mígnem Michaelnak és Kittnek sikerült újra egy párharc során - ezúttal sokkal drasztikusabb módon - ártalmatlanítani.

Wilton Knight az amerikai álom megvalósítója. Harcolt a második világháborúban, majd évekkel később megalapította a Knight Ipari Műveket (Knight Industries). Éltető céljává vált, hogy létrehozzon valami nagyot és különlegeset, mellyel segíthet az emberiségnek. Életművét első különleges autója, a Knight Automata Robogó Robot, röviden Karr koronázta meg. Nagyjából Karr megépítésének idején hozta létre a Jogért és Igazságért Alapítványt, melyet azonban kis híján megsemmisített Tanya Walker bűnbandája. Ez, illetve az első "pilóta", Ken Franklyn halála összetörte Wiltont, ezt még csak tetézte Karr veszélyes mivolta is. Az összetört Wilton leállította az Alapítvány-tervezetet, s közben elrendelte egy biztonságosabb autó kifejlesztését. Új pilótaként Michael Longot jelölte ki, s maga ment érte helikopteren, hogy élet és halál között lebegve találja a nevadai sivatag kellős közepén. Az eddigre már halálosan beteg, öreg Wilton elszállíttatta Longot, s helyére egy névtelen holttestet csempészett, így hitetve el a világgal Long halálát. Eközben a halállal versenyt futva munkálkodott embereivel az új autó, Kitt elkészítésén. Az autó élete utolsó napján készült el. Wilton a halálos ágya mellé rendelte Michael Longot, akkor már Michael Knightot, s utolsó szavaival nagy küldetésre küldte: szerinte "egy ember is tehet csodákat".

 

 

 

 

 

Stefanie (Stevie) Mason Michael Long jegyese volt. Miután Michael "meghalt", egy évig nem találkoztak. Stevie eközben egy nagyvállalatnál dolgozott. Főnöke, Gilbert Cole őt akarta felhasználni bűnszövetkezeti anyagok továbbítására, ám elfogta az FBI. Michael ezt egy újságból tudta meg és azonnal Stevie segítségére sietett. Stevie életére ekkorra egy egész bűnszövetkezet tört, mivel a lány lebuktathatta volna őket. Sikerült megsebesíteniük a lányt, ám Kitt megmentette. Michael ezután levadászta Gilbert Colet és bandáját, Stevie pedig a tanúvédelmi program védelmét élvezve új nevet és személyazonosságot kapott. Bár Michael nem tudta biztosan, hogy a lány rájött e valódi kilétére, az epizód (Fehér madár) végén megtalálja Stevie nyakláncát Kitt kesztyűtartójában. A nyakláncot még Michael Longként adta Stevienek, s a lány szerint ő "visszaadta annak, akitől kapta".

Stevie nagyjából egy évvel később tér vissza Az utolsó dal című epizódban, immáron Stefanie March néven, egy Class Action nevű rockegyüttes énekesnőjeként. Barátja rejtélyes körülmények között meghal, állítólag kábítószer-túladagolás miatt. Stevie Michael segítségét kéri, aki az együtteshez csatlakozva belülről próbálja kibogozni a vélt bűntény szálait. A régi érzelmek felélednek közöttük, ám a nyomozás lezárása után Stevie új életet akar kezdeni és a turnézó együttessel marad.

Stevie utolsó szereplése a negyedik évad-beli A rózsák illata című epizódban volt. Michaelt komolyan megsebesítik, aki az átéltek hatására el akarja hagyni az Alapítványt. Devon Stevie segítségét kéri, hogy segítsen Michaelnek átvészelni a testi-lelki krízist. Michael lassan felépül és megkéri Stevie kezét. Az esküvő azonban vérfürdőbe torkollik, azok, akik megpróbálták megölni Michaelt, újból akcióba lépnek. Stevie a golyók elé ugrik, megmentve ezzel Michaelt, ám feláldozva saját életét. Michael bosszút esküszik, levadássza a gyilkosokat, s mivel ezután senkije sem maradt a régi életéből, az Alapítványnál marad.

 

 

 

 

 

A Jogért és Igazságért Alapítvány a Knight Rider hőseinek fedő szervezete. Wilton Knight hozta létre, feltételezhetően az 1980-as évek elején. Knight hamar felvette a kapcsolatot régi ismerősével, Devon Milesszal, akivel a második világháború óta jó kapcsolatokat ápolt, és aligazgatónak tette meg az Alapítványnál. Céljuk a kezdetektől fogva egyértelmű volt: védeni az ártatlanokat a nagyhatalmú, szervezetten működő bűnözőktől.

Az Alapítvány munkája nem indult zökkenőmentesen. Először a nemzetközi bűnözés egyik jelentős alakjával, Cameron Zacharyvel gyűlt meg a bajuk, akinek szeretője az a bizonyos Tanya Walker volt, aki majd később, 1982-ben fejbe lövi Michael Longot. Zachary minden áron meg akarta szerezni az Alapítvány, illetve Wilton másik cége, a Knight Ipari Művek különleges találmányait. Az egyik ilyen találmány volt a Knight Kétezres autó, melyből összesen kettő darab készült. Az első modell, a Knight Automata Robogó Robot, vagyis Karr, programozási hibája miatt önmagát védte és nem az emberi életet, ezért életveszélyes volt. Karr pilótája egy bizonyos Ken Franklyn volt, akit azonban hidegvérrel megölt egy C. J. Jackson nevű bankrabló (megjegyzés: nem ismeretes, hogy Karr emberi élet iránt való hozzáállása és Franklyn halála összefügg-e?). Franklyn halálának hírére Wilton Knight összetört, egy időre leállította az Alapítvány-programot és embereivel hozzálátott egy biztonságosabb autó kifejlesztéséhez. Ez az autó lett Kitt. Kitt mellé Knight Michael Longot akarta megszerezni pilótának, aki még Franklynnál is jobb választásnak ígérkezett, mivel hogy tiszt volt. Longot fejbe lőtte Tanya Walker, Wilton Knight új életet adott neki, s utolsó leheletével nagy küdetésre indította: legyen Michael az ember, aki csodákat tesz, segítsen az ártatlanokon. Wilton halálával Devon Miles lett az Alapítvány igazgatója.

Az Alapítvány kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik szerte az Egyesült Államokban. Kapcsolatot tart fenn a Fehér Házzal, magas rangú katonai vezetőkkel, valamint ipari cégekkel. Munkáját a vezetőség irányítja, melynek tagja Wilton Knight lánya, Jennifer is (A vezetőség azonban csak ritkán szól bele az Alapítvány munkájába, inkább adminisztratív feladatokat lát el). Az Alapítvány emellett gyakran közvetít az Egyesült Államok és a Harmadik Világ országai között, részt vesz a nemzetközi terrorizmus ellenes programban, ügynökeinek azonban nincs nagy hatásköre az Egyesült Államok határain kívül. Az Alapítvány emellett oktatófilmek készítésével is foglalkozik, melyekhez a fikcionális "Millennium Stúdió" nyújt segítséget (lásd negyedik évad, A Fantom című epizód).

 

 

 

kitt

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

karr

 

 

 

 

 

 szereplők a knight riderbe

 

 szereplő(k): 
David Hasselhoff (Michael Knight)
Edward Mulhare (Devon Miles)
Patricia McPherson (Bonnie Barstow)
Rebecca Holden (April Curtis)
William Daniels (K.I.T.T. hangja)

képek a knightriderröl

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

knight rider epizódjainak listája

 

 1 évad

1. Nehéz örökség
3.
Halálos manőverek
4.
Kisváros, nagy bajban
5.
Szédült Sammy autógyilkos parádéja
6.
Törvényt mindenáron
7.
Egy csepp vizet se!
8.
Nem nagy ügy
9.
A száguldó robot
10.
Melléfogás
11.
Egyetlen tanu
12.
Sétagalopp
13.
A merénylet
14.
Kőszívűek
15.
Túlbuzgó újságíró
16.
A topázkód
17.
Szép, nyugodt kisváros
18.
Az arany bűvölete
19.
A fehér madár
20.
Kamionos kaland
21.
A tolvaj
22.
Rövid határidő
 

 

 2 évad

 

 

 

 

 

1. Goliath
2.
Goliath 2
3.
A szerelemnek ára van
4.
Végzetes felfedezés
5.
A vak szemtanu
6.
Visszatérés Cadizba
7.
A macska
8.
Autótolvajok
9.
Egy túlélő lélek
10.
Tűzgyűrű
11.
Rémálom
12.
Csendes éj
13.
Léteznek még lovagok
14.
A gyémánt bajjal jár
15.
Aszfaltlovagok
16.
Élet-halál harc
17.
A sebesség ördögei
18.
Goliath visszatér
19.
Goliath visszatér 2
20. A locska-bocs akció
21.
A kígyó torka
22.
A kígyó torka 2
23.
Az utolsó dal
24.
Vasöklök és markolók

3 évad

 

 1. A robotok királya
2.
A robotok királya 2
3.
Szőlősrend bajban
4.
Cserbenhagyók
5.
Álarcosbál
6.
K.A.R.R. visszatér
7.
Rossz kölykök
8.
Hitszegő lovag
9.
Élet-halál közt
10.
Az elveszett autó
11.
A kaméleon
12.
Gyilkos rendelésre
13.
A favorit
14.
Veszélyes hulladék
15.
Felvásárlás
16.
Halálos zuhanás
17.
A tizenkilences lyuk
18.
A fekete kristály
19.
Halál tíz keréken
20.
A menedék
21.
Túlélők
22.
Hurrá, Turboman


 4 évad

 

 1. Az ál Devon
2.
Az ál Devon 2
3.
K.I.T.T. fogságban
4.
A bunker
5.
A temető
6.
Az elrabolt kamion
7.
Jelmezbál
8.
Boldog születésnapot!
9.
Knight futama
10.
Rács mögött!
11.
Az ingatlanügynök
12.
A rózsák illata
13.
K.I.T.T., a gyilkos
14.
Erdő
15.
Mágikus trükkök
16.
A bajnok
17.
Ördögfutam
18.
Lángoló sziklák
19.
A forradalom hősei
20.
A fantom
21.
A felkelő nap gonosz fiai
22.
Harana, a jósnő



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 8
Össz.: 6 572

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
knightriderafilm.hupont.hu - © 2008 - 2025 - knightriderafilm.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »